greenDOG

Minden nap újrakezdés

Hétvége alakulása a következő volt:

Alapból 2 pihenőnap lett. Ugyanis hétfőn tornával kezdtem, nem teszttel, vasárnapot meg praktikusan meghagyom edzések miatt pihenőnapnak. Pedig majdnem el is csábultam, hogy nem kell nekem annyi, de az ész győzött. Szombaton kis séta, kutya úsztatás Tősben, vasárnap de. agi edzés, délután meg még elég meleg időben kezdve bemutató. No igen délelőtt brutál jót futottunk! Nem túl nagy kezdő pályát vittem, sacc 16 akadályos volt. Mindenkinek a cél az volt, hogy egyre jobb időket menjünk, magunkra szabva a felvezetést és persze a kutyára. Pontosabb, gyorsabb és a lehető leglendületesebb verziót nyomatva. (stopper a barátunk) Nagyon brutál sprintes verziót is találtam ki magunknak és a többieknek is, wahhh, iszonyat jó volt!

Szóval elégnek éreztem a szombati pihit, kívántam volna edzeni Insa-t. Viszont lenyomni a kemény edzés és még utána napra menni bemutatózni, futkosni? Nem tűnt logikusnak.

2 furcsa dolog volt utólag. Egyik megengedtem magamnak mini bűnözést pálinka címén, már nem voltam napon. Ez tényleg nem lett vészes mennyiség, át fog ez gondolódni mert kalóriamennyiségre ez nem a legjobb. Lehet nyaraláson is max lightosan, fröccsöt kéne nyomni és ennyi az iszogatás. Másik, hogy volt bográcsos pörkölt, ettem belőle nem túl sokat (Korall örömére). Kis üdítő, mert nagyon erős volt a paprika amit beleraktam. Lényeg sokkal később éjszaka közepén totál rosszul éreztem magam. Az egyértelmű volt, hogy a gyomrom és tuti nem a pálinka hatása. Attól tartottam kidobom a taccsot, végül nem. Inkább azt érzem szervezetem még ilyen mennyiségben sem kívánja a húst. Pedig őszintén nem akarok teljes vega lenni, egyszerűbb lenne a táplálkozás. Igaz, ez a húsmennyiség már alapból szemléletváltást, új szokások felvételét kívánja (több növényi fehérje bevitel, sokoldalúbban bevásárolni, általánosan legyen a polcon teljesértékűen). Szóval puff, nem kívánom, pedig fini volt de a gyomrom tiltakozott.

Táplálkozás amik nekem fontosak, sporthoz-edzéshez tudományosan mi kell a szervezetemnek és elvek. Alap szemléletem amúgy, hogy fenntartható is legyen a táplálkozásom, tehát nem szándékozom pálmaolajat használni vagy olyan élelmiszereket amikben van (amúgy sem fedné az Insa-s személetet no meg én is amiben hiszek, Clean Eating-et). Ezért inkább azt használok ami ide, Európára jellemző és szerintem természetesebb: zsír (disznózsír, itt abszolút könnyen beszerezhető, olvasom, hogy néhol meg pont ez nem), olívaolaj (nem annyira sütni, inkább zöld levekhez, salátához, nyers dolgokhoz), ami fura az pedig a vaj. Utóbbit imádom és emellett is nagyon jó koleszterin értékeim voltak mindig, véradáson és nagyobb vérkép is ezt mutatja. Vaj nekem amúgy onnantól lett szimpi, hogy sütök sütit, olyan műanyag érzet és ízű is nekem margarinnal. Meg úgy néz ki nem is sok, ha eredményekben az van, hogy a káros koleszterin szintem az alacsony, a jó koleszterin meg pont jó magas. Tehát nincs ilyen elvem, hogy semmi állati eredetű.

Viszont van egy nagy kérdőjel. PCO-ra szedek gyógyszert, az sem csodaszer, de szedem. Elméletileg lennének pozitív hatásai, hogy kevésbé éhes az ember meg ilyesmi. Hááát sosem éreztem, de biztos nem segített rá az a jó szokás, hogy a finom dolgokból mééég eszek és nem arra hallgatok, hogy nem is vagyok már éhes. Lényeg ennek mellékhatása, hogy elméletileg a gyorsan felszívódó finomított lisztre, cukorra a szervezet gyors wc-re futással reagál. Egyenes ágon annyira nem tapasztalom. Lévén eddig is sok lassú szénhidrátot vittem be (barnarizs, tk kenyér és bármit inkább tk liszttel csináltam). Ha bűnöztem kicsit kalácsot, a gyengémet akkor sem volt gondom mind mondjuk a liszttől egy gluténérzékenynek. Lényeg valami csak gondot okoz. Tej-tejtermék? Ezzel se látok egyenes ági következményt. Még jó is mert nagyon könnyű beilleszteni reggelinek aludt tejet (kefír helyett, egész családnak már tetemesebb mennyiség kéne), plusz chia mag, korpa, ilyesmi megy bele, gyümi ha van olyan friss. Tehát nem emiatt. Egyik bűnös a sült hagyma, ez elég gyanús sajna. Ha pizzára annyit rakok vagy zöldséges ételt megtuningolok. Zsír magában nem gond. Ez csak azért kérdés mert kényelmetlen, általánosan jó az emésztésem, főleg az egyre több zöldséggel, kevesebb hússal. Energikusnak is érzem magam. De ki akar elindulás előtt vagy már ha elment valahova, akkor kellemetlen helyzetbe kerülni? Hát én sem. Meg visszaszorítani is valamit vagy teljesen elhagyni nem akarnék ha nem muszáj. Tehát gondolkozós.

Ja igen, a fenntarthatóság. Oké veszek 1-2 dolgot amit általánosnak gondolok mert napi táplálkozásba bebiggyesztem, mint a chia mag. Oké nem itteni, de nagyon hasznos dolog és még nem is hallottam, hogy logikusan az EU-ba szállításán felül nagyobb öko lábnyoma lenne vagy olyan szinten lenne mint a pálmaolaj… Az avocado már ilyen sajna. Pfúú pedig mennyi kis vega/vegán recept van amihez nagyon jól jön és beltartalmi értékei is jók. Szóval majd csak nagy ritkán engedem meg magamnak, nem én fogom kitenni helyi keresletet erre úgy döntöttem. Persze tudom azok már le vannak szedve, ide vannak hozva. De nem mindegy, hogy mennyien vásárolnak és milyen rendszeresen belőle. Mint az új gyerekjáték őrület, már nem elég az USA-ba teherhajókon vinni az utánpótlást, már a drága szállítórepülőkön vitetik. Na miattam ne legyen nagyobb rendelés belőle. Kókuszzsír meg társai is kilőve. Remélem ezzel a 3 zsiradékkal elleszek és pont annyit viszek be amennyit kell. Hiszem, hogy nem a zsiradék mennyiség miatt rakódott le rám zsírpárna, hanem a többlet kajától.

Mai edzés: lábam oké, nem kell brutál sok Mg még, 1-1,5 szemet veszek be ebből a fajtából most ami jónak tűnik. Csak tényleg jobb lehet a felszívódása, betojok neki! pedig mg-ra ugyanannyi mint a másik. Szóval ma egész nap erőtlenebb voltam, délután edzésre is húúú, nehéz volt belekezdeni. Ha húst, hús félét eszek akkor vissza is böfög tornán. Pedig az időt bőven betartottam, nem ebéd után 1 órával ugribugriztam. Ma pl halászlé volt, pedig azt hittem az lightosabb. Ugye tegnapi pöri, délben kis adag rakott kelt ettem. Mert nem, nem lázadok én, még ha nem is darált hússal ettem volna legszívesebben hanem mondjuk szójásan vagy egyéb zöldséggel “leutánozva” (nem tekintem hús imitálásnak a dolgot, mer nem is akarom! Pont, hogy nem kívánom azt a hús ízt érezni.). Lényeg gyanúsan ez vett el az energiámból, hogy 2 napig nem a zöldségek domináltak, sőt. És nem, nem hiszem, hogy az ami az Insa-nak odafigyelős, hogy elég kalóriát bevinni, hogy ne légy gyönge. Hisz miért lettem volna? Pont pihi napokon voltam túl, tehát energiavesztés tuti a bevitt dolgok minőségén múlt.

Olvastam egy vegán csajszi oldalát, bejegyzéseit meg 1-2 videóját. No az nekem túl szélsőséges. Egyrészt nem is tudnék hirtelen erre váltani ha 100% akarnám. Másrészt a szélsőségek szerintem nem fenntarthatóak, ami fontosabb a bolygónknak, általánosan-tömegesen szemléletváltásban. (Sorry, ez az agymenésem. De azért örülök egybevág az amit a testem kíván és energiát kap tőle, meg ami fenntartható és jó útnak tartok) Szóval csajszi megteheti ha jól értem, hogy télen több hónapra munka miatt melegebb részre menjen és gyümölcsöket töm magába. Egyrészt nem vagyok itthon gyümipárti, lehet ott az lennék, nem csak a brutál savasak találhatók ott meg. Nekem az alma is az itthon, persze van pár amit kívánok enni, úgy hirtelenjében szőlő, barack, körte és nem hazai termény de alap megtalálható banán. Ez mondjuk így elég kevés lenne csak gyümölcsön élni vagy hogy ez tegye ki nagy részét…

Abbahagyva az elmélkedést megyek nyalogatni sebeim. Sikeresen sok mindennek betett, hogy idióta kutya parkba bemenve, sarki ház kerítésén szokásosan kirongyolva most felborított. Elég későn vettem észre, gyorsabban is sprintelt ki, nem is jutottam még elég messzire, Korall sem az aki felkapja és bunyózik egy jót…egyébként is túloldalon volt. Lényeg hüvelykujjal szorítás az most elég nehéz és fájdalmas. Remek-remek. Korall hosszú távú lebiciklizése is annyi a hétre. Én bicóval közlekedjek gyanúsan az is, bár mínusz egy kéz egyedül még nem gáz. Kocsit váltani megint necces. Mozgatni tudom az ujjam, legalább. Talán csak zúzódott és nem repedt ahogy letenyereltem egy kemény részt a bicón. Ja igen mert bicajjal mentem. Vicc, hogy 3 kutyát futtattam már életemben. Mindegyikkel 1-1 esés volt kezdeti korszakban wc miatt, de több sem mert gyors rájöttem hol kell őket időben pisiltetni ilyesmi. A többi esés 19 év alatt mind csak más hibája volt, full kretén paraszt kerítésen kijövő szarháziak. Amik nem, nem érdekelnek, hogy picik és lekezelem. Nem én kötelességem benn tartani, visszazavarni őket,h ne támadjanak csak úgy ki bárkire rágerjedve! Nem is mindig tudom, mint most. Legszívesebben kutyát és gazdát is felképelném, egyik sem normális, hogy ezt hagyja huzamosan és óóó de kis butus, ennek a nagy kutyának akar nekimenni?! Üntyülümpünytülüm de kis butus vagy óóó jajj! Ó jajj épp most tettetek be nekem rendesen, mert az én nagyom pórázon van és nem akar támadni, a tiéd meg szabadon kirohangál balesetet okozva. FCK!!!

És majd’ kifelejtve fő lényeg, tornában fekvőtámaszok során kell rátámaszkodni, nem tudom hogy váltom ki. Vagy behugyozok míg csinálom. Kihagyni most úgy gondolom nem szeretném azokat a részeket, csak egy idióta felelőtlen gazda és kutyája miatt. Mindig lenne ok, apróság ami keresztbe tesz. Persze kímélem amennyire csak tudom lehetőség szerint, meg ha repedt bármelyik csont akkor nincs mit tenni.

Erő legyen velem ezen a héten. 😀 Hát csak így magamnak is, ez van.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!